A lélek sóhaja

Az ima mint egy nem hivalkodó, diszkrét aranyszál, átszövi Chiara Lubich életét. Tanúskodnak erről azok a szövegrészletek, melyekben különböző szempontból érinti az imádság kérdését, és főleg azok a személyes hangvételű, lírai imádságok, melyeket élete során írt. Ebben a kötetben összegyűjtöttük ezeket az írásokat, hogy segítségükkel az olvasó egyre szorosabb kapcsolatba léphessen Istennel. Fabio Ciardi bevezető tanulmánya pedig elhelyezi a Fokoláre Mozgalom alapítójának gondolatait a tágabb keresztény hagyományban, sőt arra is kísérletet tesz, hogy a közösségi lelkiséget az imádság szempontjából jellemezze.

A könyvhöz Margaret Karram, a Fokoláre Mozgalom elnöke írt előszót (részlet):

2021. január 31-én választottak meg a Fokoláre Mozgalom elnökévé, és azóta rendkívül sűrű életet élek: értekezletek, rendezvények, utazások, találkozások tágítják a horizontomat, és nyitnak új távlatokat lelkileg és szellemileg is. Ugyanez a hatása az engem érő fájdalmaknak és nehéz helyzeteknek. Napjaim ritmusát a teleírt naptáram diktálta és diktálja néha ma is, és éppen egy olyan pillanatban, amikor döntenem kellett, mit részesítsek előnyben, éreztem meg magamban a figyelmeztetést: lassíts.

Eszembe jutott Jézus néhány igéje: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11,28) Ezek a szavak egyre gyakrabban eszembe jutottak, mintha arra hívtak volna, hogy fékezzem le az örvénylő mindennapjaimat, idézzem fel vállalásaim miértjét, egyszóval gondoljak Istenre, Rá, aki mellett letettem az életemet. Bizonyos voltam benne, hogy csak így leszek képes az én kis mozaikdarabkáimat beleilleszteni a Fokoláre Mozgalom életét meghatározó nagy képbe, hogy az egyre inkább az Evangéliumra, mindennek a gyökerére irányuljon. […]

Így született meg bennem az igény az imádkozásra és az Istennel való szoros egységre. Ez a kis könyv tehát különösen alkalmas pillanatban került a kezembe. Újfajta elrendezése segíti az olvasást, és alkalmas az elmélkedésre. Nagyon tetszett Fabio Ciardi atya hosszú bevezető magyarázata, mert lényegre törően és értőn helyezi kontextusba Chiara Lubich imatapasztalatát és Istennel való kapcsolatát, mely az egyház ősi hagyományából táplálkozik, mégis az egység karizmájára jellemző. Chiara Lubich írásai az ezt követő nyolc fejezetben lépésről lépésre bemutatják, ahogy Mária Művében az imaélet fejlődött. Nem akarom előre felfedni a könyv tartalmát, de szeretném az előszót Chiara naplójának egy részletével zárni, melyben megnyitja lelkét, és megmutatja, milyen mély kapcsolata volt az istenivel:

„Már egy ideje képtelen vagyok a veled való egység nélkül élni, Jézusom. Ha egy pillanatra megtörik, kapálódzom,
keresek, árva vagyok, a világon senki sem létezik számomra. Ilyenkor téged kereslek, rád találok, és benned megtalálom az életem miértjét. Mennyire más ez a miért, mint egykor! Régen egy cél volt, amit kitűztem magam elé, a veled való egyesülés, persze a te segítségeddel. Ma viszont nélküled nem élek, nem vagyok képes élni, nincs számomra élet. Ez a te ajándékod, igaz, Jézus? Hogyan köszönhetem meg neked? Így kellett történnie: hogy Isten a teremtmény számára a minden legyen. Ezt te valósítottad meg. Köszönöm, Jézusom, hogy nem vagyok annyira rossz, a hangodra annyira figyelmetlen, hogy elvesztegettem volna lelkemnek ezt az egyetlen, abszolút vágyát. És tedd mindenkivel ezt.”

Önmagamnak és minden olvasónak azt kívánom, hogy ne legyen képes nélkülözni az Istennel való kapcsolatot, hogy – ahogy Chiara írja – Isten legyen a „minden” az életünkben.