Giordani: A testvér

A béke apostolait ma sokszor defetistáknak, megalkuvóknak vagy bátortalanoknak tartják. Giordanit aktív politikusként a béke melletti kiállás vezette. Foco, ahogy később nevezték őt, kereszténydemokrata volt, a szó leghitelesebb értelmében. Az olasz parlamentben a kölcsönös szeretet politikája, illetve egy radikális békepárti kiállás szükségessége mellett emelt szót. Ahogy írta: „A testen fegyverrel sebet ejteni egy pillanat kérdése, de a gyógyítása, ha sikerül is, időbe, pénzbe és bonyolult ápolásban kerül”.

Addigi életében szerzett lelki és politikai tapasztalatai kerültek mederbe akkor, amikor 1948-ban ismerkedett meg Chiara Lubich-kal, akinek beszédét hallhatva – elmondása szerint – rögtön tűz gyúlt a szívében. 1952-ben közölte a La divina avventura (Az isteni kaland), a Fokoláre Mozgalom lelkiségét összefoglaló könyvét. Giordani, aki ekkor már a Città Nuova szerkesztője volt, Chiara Lubich-kal együtt alapította meg a Centro S. Caterina-t. A testvér című könyvecske is ekkoriban, 1954-ben jelent meg. Fontos kötete volt még 1964-ben a Laicato e sacerdozio (Laikusok és papság) című könyv, amely a laikusok teológiáját dolgozta fel a zajló II. Vatikáni Zsinat szellemében. Giordani 1980. április 18-án halt meg.

Hogy az Evangélium bal- vagy jobboldali politikai értékeket rejt, nem szeretném értékelni. Az azonban biztos, hogy Giordani megfelelő, mély érzékenységgel rendelkezett a munkások, a proletariátus iránt, amelyet sosem rejtett véka alá: „A társadalmi gonoszság mérőszámát, amelyet a proletariátus képvisel a modern időkben, a kenyér bizonytalansága jellemzi: bizonyos időben, bizonyos helyeken ez az a tömeg, amely éhezik”. Bátran beszélt arról is, hogy akik a legszegényebbeket, „a társadalom selejtjét” szolgálják, nem azért teszik ezt, hogy megtérítsék őket, hanem hogy ők maguk térjenek meg a szolgálat által. A szegények jajszavában ugyanis az elhagyatott Krisztus kiált. Erre tanítanak a betegek, a munkanélküliek vagy az idősek.

Igino Giordani és Chiara Lubich

A jelen kötet már a címében a másikról, a testvérről beszél. A társadalometikai, politikai értékrend alapja ugyanis mélyebben van a merő társadalmi elkötelezettségnél. A szeretet az embert a másik ember felé fordítja. A keresztények tudják, hogy az élet végső horizontja nem személytelen, hanem személyes. Ahogy Giordani írja: a testvér a hasonlóság által emlékeztet Istenre, akinek képmása és gyermeke. A testvér így, a szereteten keresztül – hiszen az emberek közötti kapcsolat a szeretet játéka – emel engem Istenhez. A másik tehát az evangélium lehetséges megélésének kulcsa és középpontja. Rajta keresztül szolgáljuk Istent. Giordani bátor mondata szerint „így egyfajta egyenlőség jön létre Isten és a testvér között”. Ezért úgymond akkor vagyunk rendben Istennel, ha a testvéreinkkel is rendben vagyunk. És ebből fakad minden társadalmi elköteleződés. Tégy úgy másokkal, ahogy akarod, hogy veled is tegyenek – kérte Jézus. „Nem akarom, hogy megrágalmazzanak, kiéheztessenek, ne legyen lakásom, munkám, ne legyenek örömeim… ezért amennyire tőlem telik, azon kell munkálkodnom, hogy a többieket is tiszteljék, enni adjanak nekik, lakást és munkát kapjanak, és megvigasztalják őket”. Ebben az összefüggésben válik a jelen kis kötet lelki olvasmánnyá, ahelyett, hogy csupán társadalomfilozófiai kiáltvány maradt volna. Miközben pedig Isten a másik szeretetén keresztül jön szembe velünk, maga a szeretet ugyancsak Isten erejéből, Isten kegyelméből lehetséges.

Az egyetemes testvériség lelkiségéről – elsősorban Charles de Foucauld nyomán – újabban Ferenc pápa beszél. Ut omnes unum sint – hogy mindannyian egy legyenek. A testvériség egyetemessége átjárja e kötet lapjait.

A szeretet nélküli társadalom teste kihűl, holttestté válik és gyászt hív életre maga körül.

Ahogy a kötetben olvassuk: „Az individualizmus, mivel az Ént bezárja és feldagasztja a személyes kizárólagosságba, ezzel elfojtja a lelket: nincs áramlás, a melegség kihűl. A lelket megdermeszti a hideg, halálra fagy. Ez a legszokványosabb panaszuk azoknak, legyenek világiak vagy szerzetesek, akiket nem a testvérekkel való közösségre neveltek. Elég azonban, hogy egy valaki elkezdje szeretni egy testvérét, és azáltal, hogy felmelegíti annak a lelkét, felmelegszik a saját lelke is”.

A keresztények a szeretet hírnökei: nem törődhetnek bele, hogy bárki is kívül essen a szeretet körén. Giordani szavaival: a szeretetnek centrifugális ereje van. Örökké meg akarja szólítani azokat, akik távol vannak az atyai háztól, nem törődve azzal, hogy távollétük kinek a hibájából történt. Annak a legmélyebb forrása, hogy folyton várakozó édesapaként tekintünk a másikra, a távol lévőre, a tékozló fiúra éppen az Istennel való sajátos egyesülésünk.

Giordani az Egyházat úgy határozza meg a most megjelent szövegben, hogy az a testvériség, megszervezett szeretet helye, az isteni tere közöttünk. Célunk az Istennel való egység, és erre a szentségek és a testvérekkel való egység által, az Egyházban jutunk el. Az egység lelkülete az Egyházban a tettekben nyilvánul meg (fraternità in atto).

Aki kezébe veszi A testvért, számíthat arra, hogy életének ezen elvek melletti megváltoztatására kap meghívást.

Mária alakját Giordani már-már misztikus módon idézi fel, és jól tudjuk, Mária mindig nagyon közel van az Egyházhoz. Sőt, ahol az Egyház titkát akarjuk felfejteni, ott mindig közel kerülünk Mária titkának kibontásához is. Az Egyház a szeretet tere közöttünk, a szeretet kiemelkedő edénye pedig Mária. A Fájdalmas Szűzre bízza Jézus a kereszten a szeretett tanítványt, édesanyját odaadja a fiaknak. Az üldözött fiaknak, a halálra szánt apostoloknak. És misztikus módon, éppen Mária által az emberek elfoglalják a Fiú helyét, hogy a közös anyaság által egy legyenek vele. Mária a Szép Szeretet Anyja, akinek fiatalkori igenje, melyet Gábor angyalnak mondott, itt a kereszt alatt teljesedik ki, egyesítve Jézus tanítványait az anyai szeretetben.

A könyvet Gájer László közreműködésével május 20-án pénteken, 17 órakor mutatjuk be. Részletek itt.