„Isten képes cselekedni még a mi korlátaink és gyengeségeink közepette, de azokon túl, az élet legsötétebb ...
lelkiség
„Isten képes cselekedni még a mi korlátaink és gyengeségeink közepette, de azokon túl, az élet legsötétebb ...
Novemberben az ajándékozás teljességét sugallja az evangéliumi logika, amely békében élő közösséget épít, mert arra ...
Néha a legváratlanabb módokon felel Isten az imáinkra. A következő három történet szereplői mertek kérni Tőle, ...
Szeretetből szolgálni, alázattal. Ez az, amit Jézustól tanulhatunk, és erre a szerető szolgálatra hív minket az ...
Peruban egy szociális központ már évek óta foglalkozik a bevándorlók, különösen a Venezuelából érkezettek ...
Két fontos téma a meghallgatás és a gyakorlati megvalósítás, amelyet e havi igénk szerzője is alapvetőnek tart. ...
„Talán mi is megtapasztaltuk már csodálattal és meghatottan Isten jelenlétét és működését az életünkben, az öröm, a ...
János evangéliuma beszéli el a történetet, hogy egy alkalommal Jézus háromszor is megkérdezte Pétert, hogy ...
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” – szól a júliusi életige a 23. zsoltárból, mely arra hív minket, hogy ...
Az élet igéje júniusban arra hív minket, hogy ne tartsuk meg magunknak az Istentől kapott magot, hanem vessük el ...
A májusi életigéhez kapcsolódik a két tapasztalat a világ két pontjáról. Néha a legapróbb lépés is elég, van pedig, ...
Nem tudjuk egyedül megoldani a világ gondjait, de még az országos ügyeket sem. De ha ma megtesszük azt a kis ...
Bízom Istenben, akkor is, ha éppen nem látom a megoldást? Képes vagyok tovább szeretni, amikor éppen megbántottak? ...
Május hónapban arra keressük a választ, hogyan ismerhetjük meg igazán Istent? A másik emberen keresztül: úgy, hogy ...
Három különböző ország, három különböző élethelyzet, három különböző szükséglet, de egyvalami ugyanaz: a mennyei ...
Április hónapban az apostolokhoz hasonlatosan a Feltámadás öröme és kegyelme legyen velünk, és hagyjuk, hogy ez a ...
„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!” Mit jelent tiszta szívűnek, erős ...
A világ különböző tájain élő, különböző szociális hátterű gyerekek tapasztalataiból nyújtunk most át egy csokrot. ...
„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.” Olyasfajta meghívás ez, amelyet bármelyik felebarátunkkal ...
Jézus az ígérte, hogy velünk lesz minden nap a világ végezetéig, és azt is, hogy amit a legkisebb testvéreinknek ...
Január 21-28-ig tartjuk idén az imahetet a keresztények egységéért, melynek témája: „Szeresd Uradat, Istenedet… ...
A városi közlekedés látszólag nem a legjobb terep arra, hogy megéljük a keresztény szeretetet... vagy mégis? Két ...
„Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat” – szól a januári életige Lukács evangéliumából. ...
Két történet, két karácsony. Ami közös bennük, hogy egyik sem pont úgy alakult, ahogy előre eltervezték. De aztán ...
„Legyetek mindig derűsek! Szüntelenül imádkozzatok! Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól ...
Sok helyzetben elfogynak a saját, megoldásra vezető eszközeink. Ha az ember ilyenkor Istenhez, és a Jézustól ...
„Mindnyájan a világosság fiai és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.” Így szól a ...
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” Ez a jézusi mondat lesz októberben ...
„Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön-örökké.” A szeptemberi életige mindenekelőtt arra hív, hogy ...
Az e havi életige egybecseng a 2023. augusztus 1-6-áig Lisszabonban megtartott XXXVII. Ifjúsági Világtalálkozó ...
Az a cél, hogy eljussunk a szüntelen imádságig, de erőlködés nélkül. A szerelmesek is végzik a dolgukat, ám közben ...
Nem az a lényeg, hogy sokat vagy keveset tudunk-e adni. Az számít, hogy hogyan adunk, mennyi szeretet van a másik ...
Pál apostol levele nyomán ebben a hónapban a közösségre tekintünk, mint egy olyan helyre, ahol Isten jelenléte ...
„Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek egymás iránt gyengédek, a tisztelet dolgában egymással versengők!” (Róm ...
Az első keresztényekről azt mondták, hogy „a földön időznek, de a menny polgárai”. Hogyan élhetünk szívünkkel az ...
A Világosság gyermekei vagyunk. Ezt segít tudatosítani a márciusi életige. A Szent Pál leveléből származó igei ...
Hol van ilyenkor Isten? – merül fel a kérdés, amikor fájdalom, igazságtalanság ér minket, szeretteinket vagy ...
Karácsony és újév között különösen is aktuális a kérdés: hogyan zajlik egy lelkészcsalád ünnepe, hogy tudják ...
A 2023 évi első életige – „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz 1,17) – húsbavágóan fontos ...
Az adventi életige arra hív, hogy erősítsük meg bizalmunkat Istenben. Míg Jézus születésére várunk, higgyünk abban, ...
Vallomás a személyes istenkapcsolatról és a közösségi lelkiségről
Isten az irgalmasságra hív ebben a hónapban. Mit jelent irgalmasnak lenni? Ezt is Istentől tanulhatjuk meg, aki ...
Sokszor érezhetjük úgy, hogy nem vagyunk elég jók vagy felkészültek az előttünk álló feladatokhoz. Az októberi ...
Hogyan legyünk jelen egy közösségben? Hogyan szeressük jól a többieket? Mi az, ami számít és mi az, ami nem? Az ...
Ebben a hónapban Máté evangéliuma a megbocsátásra irányítja a figyelmünket. Az igazi megbocsátás szabaddá tesz, és ...
A júliusi életige ráirányította a figyelmünket arra, hogy nemcsak a tevékeny élet lehet értékes. Az alábbi ...
Az életige júliusban arra hív, hogy értsük meg jól, mi is az egyetlen szükséges. Jézus arra tanít minket a betániai ...
A szívünkben hálával írjuk le, hogy a Roki-ban, a Thököly úti templom közösségében elvetett magok hogyan keltek ki, ...
Íme itt vagyunk, hogy júniusban mindannyian egyként megvalljuk Istennek a szeretetünket, és így derűt és békét ...
Ahol megvalósul a szeretet kölcsönössége, ott megtaláljuk az életünk értelmét. Erőt meríthetünk belőle, hogy a ...
Az áprilisi életige arra hív, hogy adjuk tovább az evangélium örömhírét. Alkalmatlannak érzed magad? Gondolj arra, ...
A februári életige így szólt: „Aki hozzám jön, nem utasítom el.” Milyen megnyugtató, hogy Isten minden helyzetben ...
Könnyű és nehéz is az e havi ige életre váltása: könnyű, hiszen naponta szembesülünk olyan dolgokkal, melyek ...
„Aki hozzám jön, nem utasítom el” – ígéri Jézus az evangéliumban. Ez valóban örömhír! Februárban ezt az igét ...
Az élet igéje - január. A napkeleti bölcsek a betlehemi történet különleges szereplői. Bennük az egész világ Jézus ...
Az élet igéje – december. Mindannyian boldogságra vágyunk, a boldogságot keressük. Vajon Mária boldogan élt? Az ...
„Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” Alább arról olvashatunk, hogy a júliusi életige mennyi erőt tudott ...
Az élet igéje - november. Noha évtizedek óta nincs háború nálunk, sokszor hiányzik a béke. A béke egymás között a ...
Ha elkedvetlenedtünk a híreket olvasva, ha megcsömörlöttünk a hatalmi harcoktól, helyezkedéstől, törtetéstől, ha ...
Egy brazil fiú beszámolóját olvashatjuk arról, hogyan változott meg az élete az evangélium hatására.
Hitből élni. Hányszor hallottuk már ezt a kifejezést. Ez a bibliai történet a valódi mély hitről és annak ...
Az élet igéje – Ebben a hónapban visszatérhetünk a kezdetekhez, hiszen az ige arra, hív, hogy minden pillanatban ...
A hónap közepén járunk: újult erővel váltsuk életre az e havi életigét! Segítségül Chiara Lubich egy régebbi, ...
Az élet igéje – Kevesünknek van már élő tapasztalata arról, milyen egy igazi pásztor. Tulajdonságait szinte a ...
Máté-Tóth András valláskutató méltatja Chiara Lubich munkásságát a tavaly tavasszal megjelent Egység lelkisége című ...
Az élet igéje – Az utazás örök emberi szimbólum. Életünkre tekinthetünk szent utazásként, napról-napra ...
„Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.” A februári életigét idézi az itt következő tapasztalat, ...
Életige – február. Ebben a hónapban az irgalmasság megélésére hív az életige. Isten irgalma felülmúlja az ember ...
Életige – január. Az új év kezdetén minden évben a keresztények különösen is kérik Isten, hogy tegye őket eggyé. A ...
Életige – december. Ennek a félelmekkel teli különleges évnek az utolsó hónapjában Isten vigasztalását küldi ...
„Adjunk bőkezűen abból, amink van, nemcsak anyagi javakat, hanem befogadást és irgalmat, megbocsátást is, Istent ...
Életige – November. Ebben a hónapban az életige arra bíztat minket, hogy merjük kifejezni a fájdalmainkat. Jézus ...
Az előző tanévben váratlan volt mindenki számára a helyzet, hogy távoktatásra kell átállni. Ezúttal egy logopédus ...
Az élet igéje -- szeptember. Isten végtelen szeretetében megadta nekünk a képességet, hogy akárcsak Ő szerethessünk ...
Egy lábtörés tanulságai, avagy tapasztalataink az életige fényében: a nehézségek felhője mögött süt a nap. A felhőt ...
Az alábbi történetek azt mutatják, mennyi ajándék rejlik abban, ha önzésünket le tudjuk győzni, és a figyelmes, ...
Folytatjuk különleges nyári utazásunkat: Fabio Ciardi atya segítségével végigjárjuk Chiara Lubich 1949-es nyarának ...
Élet igéje - augusztus. „Bizonyos, hogy hiszünk, vagy legalábbis azt mondjuk, hogy hinni akarunk Isten ...
Életige – július. Az evangéliumnak ez az igéje új távlatokat tár fel: bárki Jézus családtagjának érezheti magát, ha ...
A júniusi életige arra biztat, hogy fogadjuk be a másik embert minden különbözőségével együtt. Chiara Lubich ezt ...
Ezúttal nem egy személy, hanem egy közösség történetét adjuk közre. A Fokoláre Mozgalomhoz tartozó csoport életének ...
Életige – június. Az e havi életige arra irányítja a figyelmünket, hogy keresztények arra vannak meghívva, hogy ...
Hétindító elmélkedés – A május életige is Jézus szavának hatásáról beszél, az alábbi elmélkedésben pedig a szerző ...
Életige – május. Ha befogadjuk az Úr igéjét, Ő belép a szívünkbe, „tisztává” teszi az önzéstől, és alkalmassá arra, ...
Rómában, ahol egy német paptárssal élek, már több mint egy hónapja szigorú korlátozások léptek életbe a járvány ...
Életige – április. Ezekben a napokban, amikor annyi bizonytalanság vesz körül minket, Isten igéje épp a feltétel ...
Életige – március. Ez az „aranyszabály” egyetemes tanítás, mely megtalálható az emberiség fejlődése során ...
Életige – február: Ebben a hónapban Istennek ezt az igéjét ajánljuk, amelyet egy német ökumenikus csoport ...