Kecskeméten novemberben immár másodjára nyújtották át az Év autóbuszvezetője díjat. Idén Istvánt választották ki 120 kollégája közül. Őt kérdeztük munkájáról, mely számára egyben hivatás, a szó igaz értelmében vett közszolgálat.
Imádkozz együtt 15 napon át az Új Várossal Madeleine Delbrêl nyomán
– egyénileg és mégis közösségben –
Mikor?
Márc. 11 és 25 között. A nagyböjt az elcsendesedés, az Istennel való kapcsolat erősítésének az időszaka. Az imaéletünk felfrissítésében segíthetnek a 15 nap imádság könyvsorozatunk kötetei, melyből az egyiket most együtt olvassuk 15 napon át.
Miért együtt?
Imádkozni jó, közösségben imádkozni még jobb. Lendületet ad és segít kitartani, ha tudod, sokan mások járják veled együtt éppen most az ima útját.
Miért Madeleine Delbrêl nyomán? Ki ő?
15 nap imádság sorozatunk jelentős keresztény gondolkodóktól ajánl szövegeket. A kötetek segítségével bejárhatjuk lelki útjukat, mely mindig kicsit más, de mindig Jézushoz vezet.
Madeleine Delbrêl a 20. század elején élt világiként Istennek szentelt életet néhány társával, miközben szociális munkásként dolgozott Ivry-ben, Párizs egyik munkásnegyedében. Küldetésének tekintette, hogy osztozzon a vallástalan, hétköznapi emberek életében. Számára az utca, a metró, a tömeg az Istennel való találkozás helye volt, melyeket vissza akart vinni Istenhez az imádságon és a felebaráti szereteten keresztül.
Ízelítőül Madeleine Delbrêl két rövid írása itt olvasható: https://ujvarosonline.hu/lelkiseg/a-csend-es-a-magany
Hogyan zajlik a 15 nap?
Márc. 11–25-ig minden nap ki-ki egyedül elolvassa az aktuális nap szövegét a könyvből. Az Új Város Online facebook oldalán pedig közzé teszünk egy rövid részletet az adott napi imából, és a kép alá várjuk hozzászólásban, hogy mi érintett meg, vagy csak tegyél egy ? jelet, ha már elolvastad a napi részt. A napi rövid részleteket és egyéb visszajelzéseket a feliratkozóknak e-mailben is elküldjük.
Ennyi?
Nem. A 15 nap végeztével, hagyva egy kis időt a lemaradóknak és a később csatlakozóknak is a könyv befejezésére, márc. 29-én, szerdán 19-20-ig Zoom-on tartunk egy élménymegosztást és közös imát.
Kattints az alábbi linkre a csatlakozáshoz:
https://us02web.zoom.us/j/84340043788?pwd=R0VrdmRmNmNMRVdxYmYzWm81eVcyUT09
Meeting ID: 843 4004 3788
Passcode: 562388
Szeretnék csatlakozni. Mit kell tennem?
1. Ha még nincs meg, akkor először is rendeld meg a könyvet innen:
https://ujvaroskonyvek.hu/konyvek/bernard-pitaud/15-nap-imadsag-madeleine-delbrel-gondolataival
2. Kövesd a facebook oldalunkat, ott minden információt közzé teszünk. Márc. 11-én indulnak a napi posztok. Köszönjük, ha aktívan lájkolsz, hozzászólsz, ? jelet teszel a posztok alatt, így segítesz a többieknek kitartani, és az imádság hírét vinni. A zoomos találkozó linkjét itt is közzé fogjuk tenni: https://www.facebook.com/ujvarosonline
3. Kérünk, töltsd ki az alábbi google űrlapot add meg neved és e-mail címed: https://forms.gle/12fKKEAzwTUGehy49
A jelentkezőknek 15 napon át elküldjük a facebookra is felkerülő aznapi rövid szövegrészletet, válogatást az érkező visszajelzésekből, valamint a végén a Zoom-os élménymegosztás és ima linkjét.
Nagy szeretettel várunk a 15 nap imádságra, hívd meg barátaidat is!