„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” Ez a jézusi mondat lesz októberben útitársunk. De mi jár a császárnak és mi jár Istennek? Jézus Isten elsőbbségére hívja fel a figyelmünket. Ahogy a ...
Fordító: Bodroghi Csilla
ISBN: 9786158138369
Kiadási év: 2021
Terjedelem: 124 oldal
Kötés: puhakötés
Madeleine Delbrêl (1904–1964) a 20. század egyik nagy misztikusa: lelkisége az emberek közé szólította őt. Világiként Istennek szentelt életet élt néhány társával akkor, amikor ezt a formát az egyház még nem ismerte. Szociális munkásként dolgozott Ivry-ben, Párizs egyik munkások lakta külvárosában és küldetésének tekintette, hogy osztozzon az elvallástalanodott kisemberek életében. Számára az utca, a metró, a tömeg az Istennel való találkozás helye. Ezeket a helyeket kell visszavinnie Istenhez az imádságon és a felebaráti szereteten keresztül.
„Amikor Isten jelenléte a csendben és a magányban felerősödik, akkor megragad minket, és elvegyít a többiek között, radikálisan egyesít minket minden emberrel, aki ugyanabból a földből vétetett, mint mi.”
„Vannak, akiknek el kell hagyniuk a világot, hogy megtalálják és felemeljék a mennybe, másoknak pedig bele kell süppedniük, hogy felemelkedjenek, de vele együtt, az ég felé.”
„Ettől a vágytól lesz az imánk ima, és ez bárhol megtörténhet. Bárhol, bárkiről is legyen szó, a szeretet magában hordozza a vágyat […] pusztai visszavonulásunk a nap végén lehet az az öt metrómegálló, amikor kutat fúrtunk az apró pillanatoknak.”
„Madeleine világítótorony, amely utat mutat, hogy kimerészkedjünk a harmadik évezredbe.”
(Francia püspökök nyilatkozatából, 2004)
„Madeleine Delbrêllel való találkozásom mondhatni véletlenszerűen alakult. Egy közösségi portálon akadtam rá egy írására, ami teljesen magával ragadott, így egy délutánt a könyvtárban töltöttem, hogy tőle olvassak és tanuljak. Megérte!”
(András Csaba SJ)
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” Ez a jézusi mondat lesz októberben útitársunk. De mi jár a császárnak és mi jár Istennek? Jézus Isten elsőbbségére hívja fel a figyelmünket. Ahogy a ...
Egy rohanó világ forgatagában valamint a digitális technológia szellemi és lelki gyarmatosítása mellett sok találékonyságra van szükségünk a kapcsolatainkat éltető személyesség megőrzésére, vagy a mélyebb gondolatok felszínre ...